Sós vizes medence

Tények és mítoszok, avagy öntsünk tiszta vizet a medencébe!

Néhány szó a sós vizes medencefertőtlenítésről; vizsgáljuk meg, hogy valóban „vegyszermentes” és „teljesen automatizált” eljárásról van-e szó.

A cikkben leírtakkal azt szeretnénk megmutatni, hogy a rendszer előnyeit hogyan tudja maximálisan a javára fordítani, elkerülve az esetleges buktatókat, kellemes és biztonságos fürdőzést biztosítani maga és családja részére.
Vegyszermentes?
Ma már sokak számára jól ismert a sós vizes vízfertőtlenítési eljárás, melynek során a sóbontó készülékben az egyszerű konyhasó (NaCl) elektorlízis hatására ionjaira bomlik, a kémiai folyamat eredményeként pedig – a hidrogéngáz és nátriumhidroxid mellett – hipoklórsav, szabad aktív klór keletkezik, mely a medencében található összes mikroorganizmust elpusztítja. Kifejezett előnye az elektrolízis során keletkezett szabad aktív klórnak, hogy sokkal kevésbé irritatív hatású a szemre és a bőrre nézve, mint a folyékony vegyszer, vagy tabletta formájában adagolt klór. A folyamat végén kristálytiszta, kiváló minőségű medencevizet kapunk, ami általában még az érzékenyebb bőrű fürdőzők számára is kellemes közérzetet biztosít a medencében. Az első tévhit, amivel azonban le kell számolnunk, hogy ez a fajta vízfertőtlenítési eljárás teljesen „klórmentes”, mivel a vízben teszttel is kimutatható klór található, így klórmentességről nem beszélhetünk. Abban az értelemben, hogy nem kell a vízbe klórt, klórszármazékot tenni, nevezhetjük klórmentesnek, mert a rendszer használatával megszabadulunk a klór (tabletta vagy folyadék) kezelésétől, adagolásától, illetve az egyéb adalékok (algamentesítő, stabilizátor stb.) jelenlététől a vízben.
Automatizált?
Ebben az eljárásban is a klór felelős a káros mikroorganizmusok felszámolásáért, de egyáltalán nem mindegy, hogy klórból mennyi van a medencében, akár túl sok, akár túl kevés, nem biztonságos a fürdőzés. Ezzel összefüggésben a sóbontásos vízfertőtlenítés egyik legkényesebb és legfontosabb pontja a víz helyes pH-értékének beállítása, mivel a elektrolízis során keletkezett nátronlug a pH-értéket megemelheti, ez pedig rontja a sóbontó hatékonyságát. A sóbontók családjában találhatók olyan készülékek, amelyek mérik és szabályozzák a víz pH-értékét és klórkoncentrációját. A pH-érzékelő, ha túl magas értéket mér sav adagolással korrigálja azt, a klórérzékelő pedig a szerint, hogy kevés vagy sok klórt észlel a vízben ki-be kapcsolja a sóbontó készüléket. És akkor rá is térhetünk a másik tévhitre, miszerint a víztisztítás így tényleg teljesen automatizált, ezek után a medence környékére sem kell menni, a medence vize egész szezonban vízkémiai szempontokból kiegyensúlyozott és egészséges lesz. Mivel a víz élő rendszer a vízkémiát sok más dolog is befolyásolja, még ez az automatizált rendszer is megkíván némi emberi beavatkozást. Mik azok a tényezők, amelyek a medence klórtartalmára befolyással vannak? Például a víz keménysége, a víz hőmérséklete, a napsütéses órák száma, felhőszakadások, a fürdőzés intenzitása, az érzékelők kopása, piszkolódása…. és ezek összhatását nehéz előre kiszámítani. Automatizált medencénk nem igényel több odafigyelést, mint heti egyszeri, kézi teszterrel történő mintavételt, amiből biztosan megállapíthatjuk, hogy mind a pH, mind a klórtartalom a megfelelő, egészséges határértékeken belül van. Ha úgy találjuk, hogy a klórszint nem megfelelő, akkor a sóbontó alapbeállításán valószínűleg módosítani kell. Egyszerű, pH- és klórérzékelő nélküli sóbontók esetében pedig ez az eljárás elkerülhetetlen a biztonságos medencehasználat érdekében.